Könyvajánló: John Scalzi: A lázadás hangjai

Sikerült, újra! Némi fenntartással vettem kézbe ezt a kötetet, mert  hát… Az első zseniális volt, új írói hang, új szituáció, új fajok, sajátos humor. Nagyon szórakoztató volt! A második szintén, de az újdonság már kicsit megkopott, ennek ellenére élveztem. A harmadik már gyengécske volt, bár olvastatta magát, a negyedik pedig az előző csak pepitában így már kicsit unalmas és a humor sem volt a régi.

John_Scalzi_A_lazadas_hangjai_b1_300dpi

Na, de ez!!! Csak áradozni tudok róla! De nézzük kicsit konkrétabban: eleinte zavart a nem folyamatos történetszál, minden fejezet más szereplőkkel, más helyszínen kezdődött, de a regény közepétől kifejezetten tetszett ez a megoldás, mert a történet is megkövetelte a több nézőpontot. Visszatért Scalzi humora, és hatásának a metró utazóközönsége is részese lehetett, nem is egy alkalommal. Összekapcsolódtak a földi történések, a Gyarmati Szövetség és a Konklávé
közti ellenségeskedés és ebből nagyon úgy nézett ki, hogy a Föld száll ki vesztesként. Aztán mindenki szabotált mindent, de senki sem tudta ki van a dolgok mögött. Jól voltak keverve a lapok, az biztos (lehet krimiírónak sem lenne utolsó az emberünk). Ebben a részben elég kevés volt a harc, inkább a diplomáciáról és a taktikázásról szólt a dolog, de én sem gondoltam volna, hogy a diplomácia lehet ennyire szórakoztató, ha bekerül a képbe egy húsevő növény és egy elkényeztetett öleb…
A bónusz történetecske a végén pedig jól jött, mert így kevésbé keserű szájízzel tettem le a könyvet, történetesen: 1. Mi lesz a Föld sorsa? 2. Hol van Perry? 3. Semmi nem derült ki a nagy összeesküvés-elméletből, ami már világűr méretű 4. Megint várni kell…

Szabó Zsanett

Kiadó: Agave
Fordítók: Pék Zoltán, Farkas István
Megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 463 oldal

Related Posts

Könyvelőzetes – Max Gladstone: Nagyrészt halott

Az első nyári könyvünk egy olyan fantasy lesz, ami a 2012-es megjelenése óta nagy rajongótábort szerzett magának külföldön, és egy ideje már több hazai felületen…

Könyvajánló – PIERCE BROWN HAJNALCSILLAG

Május 10-én jelenik meg Pierce Brown Vörös lázadás-trilógiájának az utolsó része, a Hajnalcsillag. A kétszeres Goodreads Choice Awards nyertes szerző többszörös New York Times bestseller…

Könyvajánló: Robert Jackson Bennett – Lépcsők városa

Amerika egyik legfiatalabb és legtehetségesebb fantasy írójának új regénye halott istenekről, eltemetett múltról és egy rejtélyes, lenyűgöző városról szól, ahol a valóság szövete darabokra hasadt.…

könyvajánló – Kim Stanley Robinson: Aurora

Zseniális és borzalmas. Én még ilyen könyvvel nem találkoztam. Lenyűgöző és elgondolkodtató a tudományos rész. Még az sem ront az élvezhetőségen, hogy gyakran idegen szavak fűszerezik…